2017.01.29. gondolatok

Kellene az életembe egy ember, legalább egy ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok én a jóval és rosszal, a nemes és szennyes gondolattal. Mindegy hol vagy, mikor látlak. Ha életemben egyszer, akkor is tudom szeretlek. Nem kell veled élnem, naponta látni, érinteni, megölelni téged. Elég ha megpillantalak messziről. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

Ilyen plátói ez, és az is marad. Mert együtt nincs jövőnk...nem tudnánk építkezni, fejlődni...még nem, együtt...vagy ha mégis nagy ára lenne. Inkább nem kockáztatok. Megvan a helyünk mindkettőnknek az életben. Jó ez így.